Budomagazin.hu

Alapelv:
A küzdelem során a versenyzők arra törekszenek, hogy ellenfelük testének szabályok által meghatározott területére a lehető legtöbb szabályos ütést helyezzék el. Fontos kitétel, hogy az ellenfelek csak az ököl szabályos ütőfelületét használhatják. A küzdelem ötféleképpen végződhet: kiütéssel, pontozással, leléptetéssel, feladással, kizárással.

Történet:
Az ökölvívás múltjában kutatva nincs és nem is lehet hivatalos adat arra tekintve, hogy az ember mikor és milyen körümények használta első alkalommal az ökleit, de tény, hogy az emberiség hajnalán a zsákmányszerzés és a törzsi viszálykodások alkalmával többször kényszerült így, ösztönszerűen megnyilvánulni. Azonban ez a feltevés is lassan megdőlni látszik, mert a mai napig is vannak a világnak olyan civilizálatlan területei, ahol még csak hírből sem ismerik az ökölhasználatot...

Az ökölvívás első nyomai a Kr.e. 5. évezred második feléből, a mai Etiópia területéről származnak. Az ottani harcászati kiképzés szerves része volt a közelharc, amelynek során a fegyverét esetleg elveszítő katona pusztakezes védekező, hárító majd visszatámadó mozdulatait gyakorolták. Ezek természetesen jócskán eltértek a mai modern ökölvívásban használatos ütésektől. Kínában és Indiában is találtak hasonló feljegyzéseket, sőt az imitált ellenfél elleni küzdelem, az árnyékboksz állítólag Kínából ered.

A versenyszerű ökölvívással Kr.e. 10. századtól a görögöknél találkozhatunk először. Erre Homérosz Íliászából és a freskók, edények, vázák ábrái alapján következtethetünk. A harcosok békeidőben is művelték ezt a sportot, hogy folymatosan fenntartsák a harckészségüket, edzettségüket. Így fejlődött ki lassan a rendszeres, sportszerű ökölvívás, ami a civil lakosságra átterjedve egyre nagyobb teret hódított. A gyakran előforduló kézfej-sérülések kiküszöbölése végett eleinte puha bőrszíjakat (himas malakoterost, más néven stroptiont) alkalmaztak, ez kb. 3 méter hosszú volt, és a mai bandázshoz hasonlóan az ökölre és az alkarra erősítették.

A gyors népszerűség következtében a 23. Olimpián, Kr.e. 688-ban az ökölvívás már a versenyszámok között szerepelt. A legelső bajnok a szmirnai Onomastos, ki a sportág első alapvető szabályait is lefektette. Ezek szerint tilos volt a fogás, a nemi szerv tájára mért ütés és a bőrszíjak többszörös megerősítése. A küzdelmet megelőző percekben olajjal kenték be testüket, ami nemcsak a meghűléstől óvta őket, hanem az ütések erejét is tompította. A menetidőt és a súlycsoport szerinti beosztást nem ismerték, ezért a küzdelmeknél fontos szerepet játszott az előzetes fizkális felkészülés és a testi adottság. A küzdelem addig tartott, amíg valamelyik fél képtelen volt a lábán megállni, vagy 2 ujjának feltartásával jelezni: a harcot feladta...

A görög testkultúra mai szemmel nézve is magas színvonalon állt. Háromezer évvel ezelőtt már ismerték és alkalmazták a bemelegítést, a lazító és nyújtó gyakorlatokat, az erő és állóképesség fejlesztésének módszereit, a masszázst és a diétát. Az akkori edzésrendszer fejlettségét mutatja, hogy az ütések gyakorlására lenyúzott állatok bőréből készült "homokzsákokat" (korykost) és a fejsérülések megelőzésére fából készített fej és fülvédőt (amphotidest) használtak.

A Kr.e. 5. századtól kezdve a kézfej védelmére kialakított megoldásokat továbbfejlesztették. A gyapjúval bélelhető keményebb, cserzett bőrök (himas oxys) alkalmazásával már nem az öklök megvédése, hanem az ütés hatékonysága volt a cél. Később ennél is durvább módszereket találtak ki. Ezek a bőrgombos (himas myrmex), majd a római uralom idején, Kr.e. 250-től az ünnepi szertartások és a cirkuszi játékok alkalmával ólom és vasgombos kesztyűk (caestus) voltak, melyekkel maradandó és nem egyszer halálos sérüléseket okoztak egymásnak.

I.sz. 393-ban Nagy Theodosius császár betiltotta az ünnepi játékokat, és ezzel együtt az ókori ökölvívás korszaka is lezárult.

A középkorban a divatos lovagi intézmény teljesen háttérbe szorította a testedző sportokat, melyek csak a 17. század táján éledtek újjá.

A reneszánsz korban a művelődéstörténetben, a természettudományokban és a testkultúrában is érezhető változások következtek be, ekkor alakult ki több új sportág, pl. labdarúgás, evezés, korcsolyázás, sportvívás, biliárd, golf, tenez (később tenisz). Az ökölvívás Angliában a polgári forradalom (1640) után bontakozott ki ismét polgári arculatában, az arisztokrata jellegű sportok, a golf, lovaglás, tenisz és krikett egyfajta ellensúlyozásaként. 

Kezdetben az ökölvívás csak a kardvívás kiegészítő sportjaként szerepelt, majd felismerve a test erőnléti állapotára kifejtett jótékony hatását és nem utolsó sorban népnevelő, fegyelmező tulajdonságát, egyre gyakrabban került előtérbe. A különböző vívóbemutatókon egyre gyakrabban szerepelt, ezeken a helyszíneken a nézők alkották kezükben kötéllel a megfelelő nagyságú kört (innen a "RING" elnevezés), ahol a küzdelmek zajlottak.

Ezeken a rendezvényeken a kardvívás fokozatosan a háttérbe szorult. Ami annak volt köszönhető, hogy a mesterek nemcsak egymással versengtek, hanem a program második felében a közönség soraiból is jelentkezhettek önkéntesek, akik összemérhették erejüket a mesterekkel. Ezek többnyire nem kis önbizalommal bíró péklegények, matrózok, mészárosok, kovácsok, főleg alacsony sorból származó, de kitűnő fizikummal rendelkező emberek voltak, akiknek menetidő nélkül, csupasz ököllel kellett egymás ellen bizonyítaniuk. A mérkőzések előtt fogadásokat lehetett kötni (itt és a lóversenypályákon jelennek meg az első bukmékerek), és utána pénzgyűjtést is szerveztek, amiből a bátor vállalkozók is részesültek. Kis idő elteltével minden falunak, településnek megvolt a helyi kemény legénye, avatatlan "bajnoka" (és ezek élelmes patronálója), akiket később egymás ellen is összehoztak.

Mivel ez időtájt nem volt semmilyen hivatalos szervezet, érdekképviselet, a mérkőzések teljesen spontán módon alakultak, és nem egyszer botránnyal, tömegverekedéssel végződtek...

A kor talán leghíresebb mesterének, James Figg (1695-1734) nevéhez fűződik az újkori ökölvívás és a legelső, de még kezdedleges "Gym" megalapítása. "Az önvédelem nemes művészetét" hirdető cégtáblája sok érdeklődőt vonzott, és a szabályok megalkotása sem váratott sokáig magára (1743) egy másik korabeli híresség, Jack Broughton közreműködésével. Meghatározták a mérkőzés színhelyét, a ringsegédek számát, a pénzdíjak elosztását és egy máig is érvényben lévő követelményt: tilos megütni a földön térdelő vagy fekvő ökölvívót.

Mivel Anglia világhatalom volt, a sportágat a kereskedelmi utak és kivándorlások alkalmával sok országba "elvihették", ahol aztán elterjedhettek. Így többek között Franciaországban, Oroszországban, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Amerikában is.

A korai öklözők szinte csak a kardvívásnál alkalmazott egyenes vonalon mozogtak és többnyire egyenes ütésekkel próbálták elérni egymást, később egyre inkább bevezetett technikák lettek a köríves ütések. Az ökölvívás technikai fejlődését nagyban elősegítette a versenyzők közötti gyakori súly- és erőkülönbség. Ezekben az időkben gyakoriak voltak az 50 sőt akár 99-menetes mérkőzések is.

Az ún. "Londoni Szabályokat" öszesen 29 pontban foglalták össze. Ezekkel szinte egy időben négy súlycsoportot (könnyű, váltó, közép, nehéz) határoztak meg, amikben indulni lehetett. A küzdelmek sokszor dulakodásba, birkózásba csaptak át, és mivel közelről nem lehetett az egyeneseket hatékonyan alkalmazni, ezért új technikák megalkotása is szükségessé vált. Használni kezdték az ún. hajlított karral történő ütéseket: a horgokat, majd később a felütéseket.

Az új technikákkal azonban sokat durvult a sportág, és a rendőrség sem nézte jó szemmel a botrányokkal, bűncselekményekkel tarkított és a tömegverekedések miatt néha a mészárszékhez hasonlító rendzvényeket, ezért kénytelenek voltak a szabályok újabb módosítására. 1867-ben John Graham Chambers ökölvívó, és a szabály kiadását is finanszírozó Queensburry márki javaslatára szedték ráncba az addigi szabályzatot. (Lényegében ezek képezik a mai szabályok alapjait is.)

A kesztyű bevezetése új lehetőséget adott azoknak, akik durvának, túl keménynek tartották eddig a sportágat, és valljuk be, kisebb lett a sérülés és a közvetlen leütés veszélye is. Ez egyenes utat nyitott az amatőr versenyek beindulásához.

Forrás: www.profiboksz.hu, www.boxing.hu

Szervezetek:
Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Ön szerint mi vár ránk 2010-ben?
	Sok-sok új gyerek a dojókban.
	A túlélésért folytatott küzdelem újabb menetei.
	Még nem tudom, de bizakodok.
	Nem számít. Test és lélek harmóniát találjon - ez a lényeg.